Amikor úgy döntöttünk, hogy lesz még egy kutyánk, mert a 10 éves kis keverékünk már nem őrzi rendesen a házat, nem sokat gondolkoztunk, milyen fajtát válssszunk. A vizsla szereti a gyerkeket, hűséges, jól tanítható stb. Lányt szerettünk volna, de fiú lett és Pajtásnak neveztük. 

Nagyon édes drága, és imádom, de senki nem mondta, hogy mindenlében kanál kiskutyaként a vizsla. A kanapénkat szerkezetkészre "javította", a kukában állandóan ellenőrzi, hogy valami "értékeset"  nem dobtunk-e ki, "kiolvasta"  5 könyvem szinte minden oldalát, és lecsökkentette az ép játékok-társasjátékok számát a lakásban. Amikor egy ilyen "buli" után hazaérek, a dühtől majd szét robbanok, és arra gondolok, hogy most úgy kikap, hogy megemlegeti. Ránézek, és nem tudok rá haragudni. A szemével azt mondja nekem, hogy nem ő tehet róla, ez csak úgy megtörtént, de ő nem akarta... Így végül marad a romok eltakarítása(természetesen egy kis leszídás után), és arra gondolok, amit egy öreg vizsla gazdija mondott nekem: "Csak 1,5 éves koráig ilyen kelekótya, utána megnyugszik." Még van 8 hónapunk. Addig sok szeretettel és rengeteg mozgással próbálom a felesleges energiáit kordában tartani.